2016 – 2018 „Szívek sétája” projekt – három alkalommal: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban

2016 – 2018 „Szívek sétája” projekt – három alkalommal: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban

Időpont / A projekt időtartama: 2016., 2017., 2018. szeptember 29. –  A Szív Világnapja

Cél:                                                        Tudatosítása a szív-és érrendszeri betegségek megelőzése fontosságának, mivel ezek a vezető halál- és rokkantsági okok Európában

A Romániai Szív Alapítvány és a Román Kardiológiai Társaság, valamint az Országos Megelőzési Fórum (FNP), az Athletic Cardio Club és a 2241-es Rotary körzet közös szervezésében 2014 óta minden évben sor kerül a „Szívek sétája” elnevezésű kampányra – egy hozzáférhető útvonal kialakításával, amelynek célja, hogy mozgásra ösztönözze a lakosságot, mivel a mozgás nagyban hozzájárul a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséhez. 2014-ben harminckét romániai város és a moldovai Kisinyov is csatlakozott a Szívek Sétája kezdeményezéshez.

A program elindítója az Írországi Szív Egyesület volt, az évek során pedig immár tíz európai ország csatlakozott hozzá.

Mindhárom évben, amikor a Szatmárnémeti Rotary Club részt vett ebben a projektben, sikerült a Szív Világnapja alkalmából rendezett eseményekre mintegy 50 – 350 személyt bevonni a szabad mozgásba (kerékpározás, futás, séta a töltésen, utcai sportok stb.). Az esemény célja az volt, hogy felhívják a lakosság figyelmét a mozgás fontosságára.

Az akcióban részt vettek szatmárnémeti iskolák, sportegyesületek, intézmények és magánszemélyek, a három év során összesen mintegy 450 ember. Sor került sporteseményekre, elsősegély-nyújtó tanfolyamokra, képzésekre, de kerékpár- és futóversenyekre is.